Összefogtak a Ford magyarországi márkakereskedései, hogy együtt segítsenek az egészségügyi dolgozóknak

forrás: Ford Vagép

2020 április 20.

A Ford magyarországi márkaszervizei számára kiemelten fontos, hogy a vírushelyzet kezelésének frontvonalában dolgozók mobilitását biztosítani tudják. Ezért a Ford márkakereskedői hálózata legújabb társadalmi szerepvállalási programjának keretében vállalja, hogy a magyar egészségügyben dolgozó, és a koronavírus idején fokozott terhelésnek kitett orvosok, ápolók, és egyéb egészségügyi dolgozók Ford típusú autóit soron kívül fogadják, sőt 27% kedvezményt biztosítanak az elvégzett szerviz, javítás vagy karbantartás árából

Az egészségügyben dolgozók mobilitásának megőrzése érdekében a felajánlott csökkentett árú, és elsőbbségi szerviz a nemrégiben bevezetett új Érintésmentes hozom-viszem szolgáltatás keretében is elérhető minden magyarországi Ford márkakereskedésben.

Ez annyit jelent, hogy az egészségügyben dolgozóknak nem kell elhagyni munkahelyét vagy otthonát, járművét az általa megadott helyen és időben Ford márkakereskedője átveszi, majd a szervizelés, javítás vagy karbantartás elvégzését követően fertőtlenítve vissza is szállítja, ezzel időt takarítva meg, és az érintkezések számát minimálisra csökkentve. A javítási, karbantartási munkálatokról az ügyfelek pontos képet kaphatnak a már korábban bevezetett Ford Video Check szolgáltatás segítségével, melynek során részletes videófelvétel készül autójuk átvizsgálásáról, és az elvégzett javításokról.

A Ford Magyarország és márkakereskedői maximálisan elkötelezettek a járvány lassítása és mielőbbi leküzdése, valamint a járvány megfékezésében dolgozók munkájának segítése iránt. A most bevezetett szervizszolgáltatás mellett múlt héten a Ford 15 személygépkocsit bocsátott a legnagyobb hazai humanitárius segélyszervezetek rendelkezésére.